Nagyvilág samsung

Dátum: 2015-07-30 | írta: @dmin

1

A Samsung profitja ismét csökkent, a Galaxy S6 sem segít

iCentre

Mivel a Samsung az Apple legnagyobb riválisa, ezért érdekes megfigyelni milyen párhuzamok vonhatók a két elektronikai óriás között.

A második negyedéves számokat látva úgy néz ki, hogy csupán egy ponton egyeznek, vagyis mindketten gyártanak okos-telefonokat.

A Samsung pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy az áprilistól júniusig terjedő időszakban 8 százalékkal esett vissza a profit, ami azt is jelenti, hogy a koreai gyártónak már öt negyedév óta nem sikerült kilábalnia a lefelé tartó spirálból.

A cég okos-telefon részlege továbbra is szenved az Apple iPhone 6 és az olcsóbb kínai riválisok által generált kemény versenytől.

Bár továbbra  is a Samsung a világ legnagyobb telefongyártója, nem tud versenyre kelni az iOS ökoszisztémájával és a  kínai gyártók árazásával.

A profit a negyedévben 4,9 milliárd US dollárra esett, ami 8 százalékkal kevesebb a tavalyi nyereségnél.

Az Apple ezzel szemben egy drasztikus áremeléssel (100 dollár) állt elő az iPhone 6 bemutatásakor, mégis rekordokat tudott dönteni és bezsebelte a mobil-iparág nyereségének tetemes részét.

A Samsung legjobb teljesítményét a félvezető részleg érte el, ez járult hozzá, hogy ne az elvárásoknak megfelelően csökkenjen a profit, ugyanis az elemzők nagyobb zuhanásra számítottak.

Forrás: BBC

Címkék:



  • Motyon

    Nem meglepő. Egyre többen próbálják ki az iPhonet (én azért még a mai napig látok olyat akinek most sincs még az), és aki egyszer kipróbálja, többet nem fog androidot venni, meg ilyen lopott designú S6-okat.

Vissza a tetejére ↑