Hírek find_hero

Dátum: 2016-01-25 | írta: Tocso

0

Atlantában található az iPhone Bermuda-háromszög

iCentre

Az iPhone keresése az egyik leghasznosabb Apple alkalmazás, mellyel – ha elveszíted vagy ellopják  az iOS eszközöd – megnézheted adott pillanatban hol is jár. Ez egy örömteli történet lenne, de egy atlantai párt már szinte az őrületbe kergetett.

Történt ugyanis, hogy az Apple valamiért párszor Saba és Lee külvárosi házát adja meg egy iOS-eszköz helyének, pedig egyáltalán nincs is ott…

A teljes sztori szerint Lee és Saba összeköltöztek első közös lakásukban, majd nem sokkal később egy dühös család kopogtatott, hogy azonnal adják vissza az ellopott eszközt, mivel a szolgáltatás ezt a helyzetet adta meg. Ebből a történetből tisztázták magukat, így nem is történt semmi szankció.

Két hónappal később egy baráti társaság kereste fel őket ugyanezzel a történettel, de ez az eset is lecsengett. Azonban most már ott tart a dolog, hogy már havi négyszer érkeznek dühös tulajok vagy rendőrök azzal bizonyítékkal, hogy a Find my iPhone itt mutatja az eltűnt iOS-eszköz helyzetét.

Már szinte megszokásból mondják a szöveget, miszerint

“Sajnálják, hogy ilyen messzire eljöttek, de itt nincs iPhone, és ugyan sűrűn találkoznak ilyen megkereséssel, de értsék meg, hogy itt nincs semmiféle lopott eszköz”.

A reakció elég vegyes, valaki megérti, valaki viszont hisz az alkalmazásban és továbbra is gyanúsítással él velük szembe. Attól félnek, hogy egyszer a rendőrségnek is elege lesz ebből a huzavonából és rájuk törik az ajtót, vagy rosszabb esetben egy dühös magánszemély szeretné saját kezűleg elintézni a dolgot.

Az eltűnt telefonokban semmi közös sincs, többféle típusú eszközről van szó, többféle szolgáltatótól. Az Apple nem tudott választ adni a megkeresésükre, egyes teóriák úgy tartják, hogy a tornyok háromszögelési szoftverében lehet hiba, és ezért adja ki ezt a házat olykor a szolgáltatás.

Az, hogy a pár a legzseniálisabb iPhone-tolvaj, és ezzel a sztorival akarják elterelni a gyanút magukról, vagy tényleg a technológia áldozataivá váltak nem tudjuk, azonban egy biztos, ha valóban semmi közük a dologhoz, akkor elég kellemetlen ez a szituáció, így reméljük, mielőbb kiderül az igazság.

Forrás: Fusion

Címkék:



Vissza a tetejére ↑