Hírek

Dátum: 2016-08-10 | írta: Tocso

0

Elérhető az iOS 10 – Béta 5 (VIDEÓ)

iCentre

Tegnapi folyamán az Apple megtörte béta frissítési szokását, mivel a szokványos két hét helyet, alig több mint egy hét telt el.

A gyorsabb béta kiadás ellenére nem csak hibajavításokat hoz a mostani iOS 10, hanem egy sor újdonságot is, melyekkel sűrűbben találkozunk a hétköznapokban is.

Fotók

Az Apple átdolgozta kicsit az arcfelismerést, mely új módon igyekszik megtalálni arc szerint a képeken lévőket, ezzel is megkönnyítve azt, ha konkrétan csak egy személlyel kapcsolatos képeket keresünk.

Zárolási hang

A már jól megszokott lezárási hangot az Apple-nél is unhatták, így új hang került ennek a helyére. A régi lakathang helyet most olyan hangja van, mint amikor becsukunk egy ajtót.

Widgetek

Módosítottak a widgetek megjelenésén is, mely innentől jobban igazodik az iOS 10 világához.

Új kimenet ikon

Megváltoztatták a kimeneti forrás választó ikonját is, melyet a Zene alkalmazásba, illetve a Control Center-be láthattunk legsűrűbben.

A vizuális típusoknak pedig a Macrumors csapata ismét összeszedte egy videóban a változásokat, érdemes végignézni, és meghallgatni az új lock hangot, valamint megnézni az új widget kinézetet is:

 

Az új béta mind a fejlesztőknek, mind pedig a nyilvános béta használóinak tegnap óta elérhető, így aki bármelyiket is használná, telepítse az új verziót.

A végleges verzióig pedig alig egy hónapot kell csak várni, így hamarosan újabb rekordokat dönthet az új iOS-re frissítők száma.

Címkék:



Vissza a tetejére ↑