Bulvár iphone

Dátum: 2016-11-13 | írta: Hella

0

Lehet még tetézni – itt a Trump iPhone

iCentre

Miután véget ért az amerikai elnökválasztás, az emberek két csoportra oszlottak. Vannak akik a fejüket fogják elkeseredésükben és vannak (remélem mi többen vagyunk), akik magas ívben tesznek a dologra, miután jól kinevettük magunkat.

Azonban vannak olyanok, akik ismét igyekeznek a tűz közelében maradni és addig kihasználni a felcsigázott kedélyeket, amíg csak hasznot húzhatnak belőle.

Ezek közé tartozik a Caviar elnevezésű cég, akik ismerősök lehetnek a Putyin iPhone-ról.

Bizony-bizony, ők most elkészítették a Trump-iPhone-t, amitől azt remélik, hogy maga a jövendőbeli elnök is dedikálni és használni fogja (micsoda ambíciók) .

A cég a Supremo ( náluk ez a luxus kategória) csoportba sorolta a telefont, nem is ok nélkül.

A telefon, amit a “nagy ember” tiszteletére készítettek kb. 3000 dollárt kóstál.

iphone

Ez persze nem is meglepő, tekintve, hogy az egész hátlap aranyozva van, ebbe van bele gravírozva a szoláriumok szépe, Donald Trump neve, illetve mottója : “Make America Great Again” – azaz tegyük újra naggyá Amerikát…milyen mélyenszántó.

No de a lényeg,  azért el kell ismernünk a cég őrült kreativitását, és leleményességét a pénzkeresés terén.

Amennyiben éppen most szeretnétek elkölteni a felesleges 3 ezer dollárotokat, akkor mi másra, mint egy ilyen csodás iPhone-ra adjátok ki a malacperselyben bujkáló zöldhasúakat.

Forrás: redmondpie

Címkék:



Vissza a tetejére ↑