Hírek

Dátum: 2017-05-16 | írta: Zehy

0

Az Apple megszünteti az iPad minit?

iCentre

2012-ben mutatták be a 7,9 hüvelykes táblagépet, mely most úgy néz ki, utolsó útjára indul.

Az Apple termékek kannibalizációja nagy valószínűséggel elérte ezt az eszközt is – a BGR értesülései szerint a cég csökkenteni kezdi az iPad minik termelését.

Arról egyébként nincs információ, hogy ténylegesen leállnak-e a gyártásával, de a fenti sorok hosszútávon sok jóval nem kecsegtetik a kisebbik iPad rajongóit.

Ráadásul idén már kikerült egy iPad modell a körből, hiszen márciusban bemutatkozott a “sima” iPad, mely az iPad Air 2-t váltotta.

Erősebb és olcsóbb iPadet mutatott be az Apple

Már tegnap jelezte a Apple, hogy a délelőtt folyamán nem lesz elérhető az online Apple Store, amiből sejteni lehetett, hogy termékfrissítés következik.

Ha ez nem lenne elég, nyakunkon a WWDC-n, melyen új táblagép bejelentése is várható az Apple-től, így egy újabb régebbi gépet fognak kivonni cserébe a forgalomból. Sokak szerint így a felhozatal nem fogja tartalmazni az iPad minit.

2014-től kezdődően a nagyképernyős iPhone-készülékek bevezetésével az iPad mini lassan, de biztosan elveszítette vonzerejét olyan eszközként, mely tökéletesen alkalmas könnyedebb feladatok elvégzésére, mint pl. az olvasás, emailek ellenőrzése, böngészés, üzenetküldés stb.

DE, mert mindig van egy de. 🙂

A japán blog, a Mac Otakara ezzel szemben azt állítja, hogy az Apple az ötödik generációs iPad minit is kiadja, és 7,9 hüvelykes “iPad mini Pro” -ként fogja forgalmazni. 🙂

Forrás: iDownloadBlog

Címkék:



Vissza a tetejére ↑