Hírek

Dátum: 2017-06-18 | írta: Zehy

0

A hét hírei: iOS 10, iOS 11, iPhone 8 és pár apróság

iCentre

A WWDC-n után kicsit csillapodtak a kedélyek, visszatérhettek a dolgos hétköznapok. Jöhetnek újra az iPhone 8 koncepciók és az értelmetlen iOS 10 frissítések…

Persze, túlzok, hiszen örömmel fogadjuk az Apple erőfeszítéseit egy tökéletes szoftver irányába, így a héten érkezett fejlesztői, majd a két nappal később jött nyilvános béta is meleg fogadtatásra talált a szerkesztőségünkben. 😉

Mindeközben az iOS 11 hullámai is felcsaptak még egy kis időre, ha más nem, hát pár háttérkép formájában még éreztették hatásukat.

Ha már szoftverek, a Watch-tulajok kaptak a héten egy remek videót, hiszen a watchOS 4 újdonságait nézhetik meg mintegy 11 percben.

Szoftverek után hardverek, ugyanis a héten sem maradtunk iPhone 8-pletykák nélkül – az egyik egy beszállítói szivárgás volt, míg a másikban konkrét fotók kerültek elő az alkatrészekről.

Ami azonban ennél is durvább volt, ráadásul bizonyíték is van rá, az egy kattintó-farm és annak lekapcsolása.

A végére pedig két játék, az egyik a heti ingyenes, a másik pedig egy elég jó hír a South park rajongóknak.

Címkék:



Vissza a tetejére ↑