Alkalmazás

Dátum: 2014-10-01 | írta: Howard

1

iOS 8-billentyűzet reloaded – Fleksy; itt az új verzió!



Korábban írtunk a Fleksy nevű külsős billentyűzetről. Akkor még nem igazán volt használható, de ez már a múlté!

A Fleksy fejlesztője némelyik tanácsomat – ha olykor csak részben is – megfogadta, más esetekben pedig saját vagy mások ötleteit valósította meg, de az eredmény minden esetben igen jó lett, így már nem érezni, hogy visszatérnék az iOS-billentyűzethez.

Végre valóban egy kényelmes, kedvelhető, gyors használatú billentyűzetet köszönthetünk a készülékünkön, így most már egyértelműen tudom ajánlani a vásárlását, a linket lásd a cikk alján. Korábban a legidegesítőbb az volt a Fleksy működésében, hogy a kényelmi funkciók eléréséhez be kellett kapcsolni az automatikus javítást, ekkor viszont a helyesen gépelt szavakat automatikusan lecserélte valami másra, valamint hogy az írásjelek használata nehézkesebb volt, mint az Apple saját billentyűzeténél.

fleksy-billentyu

Már kikapcsolhatjuk az app beállításaiban a máig idegesítő autokorrekciót, a kényelmi funkciók mégis működőképesek lesznek.

Az új vagy megváltozott funkciók:

Szócserélés gépelés közben (korrekció)

Amint egy szó után szóközt teszünk, a billentyűzet felett megjelennek a javítási javaslatok, ezekből a billentyűzeten történő lefelé vagy felfelé történő suhintással tudunk választani. Ha a helyesen begépelt szót nem ismeri, egy felfele-suhintással egy pillanat alatt hozzáadhatjuk a szótárához, és már gépelhetünk is tovább. (A szótárból pedig könnyen törölhetjük a tévesen hozzáadott szót, csak be kell mennünk a Fleksy appba, és az emberke-ikonra bökni, majd ott a Dictionary-t választani.) Fontos: ha már az elején felfelé suhintunk, hozzáadjuk a szót a szótárhoz; tehát mindig lefelé-suhintással kezdjük a váltogatást.

Mondatvégi írásjelek

A pont és a többi írásjel a Szóköz használatával érhető el egy igen újszerű, de könnyen megszokható módon: Dupla szóköz azonnali pontot üt, plusz egy szóközt is (amiért aranyba öntjük Dimitrist, mármint a nevét!), tripla szóköz két pontot, és így tovább; négy szóközzel már ott is a pont-pont-pont, és nagyon előzékenyen mindig marad még egy szóköz is, így a következő mondat szépen elkülönítve kezdődhet anélkül, hogy szóközt kellene ütnünk.

És akkor hogyan jön elő a vessző, a kérdőjel, a felkiáltójel? Itt van a kutya elásva, mert itt jön be az előbbi javításos funkció, hiszen – és ez egy zseniális ötlet – az ilyen módon gépelt pontra a Fleksy felajánlja a többi írásjelet, amelyeket a szokott fel-lesuhintással választhatunk ki, navigálva ugyebár a felajánlott elemek között. Rövid hozzászokással így már rendkívül gyorsan lehet gépelni teljesen kerek mondatokat, vége van tehát a “gagyizásnak”. Természetesen a következő mondat automatikusan nagy kezdőbetűvel kezdődik.

Ékezetes betűk

Az ékezetes betűk a szokott módon érhetőek el: a betű gombjának nyomvatartásával. Jó hír, hogy a nyomvatartás egy árnyalatnyival rövidebb ideig szükséges (mint az iOS saját billentyűzete esetében), így gyorsabban előbukkannak az ékezetes opciók, árnyalatnyit rutinosabb lehet a gépelés kevesebb várakozási stresszel (azért ezen még lehet javítani, jegyzetelés folyamatban…). Első ránézésre negatívumnak tűnik, hogy az ujjunk eltakarja a megjelenő ékezetes betűk sorát, azonban szerencsére nyugodtan lejjebb csúsztathatjuk az ujjunkat a képernyőn, ugyanúgy tudunk navigálni az ékezetes betűk között, ha alattuk kolbászol az ujjunk, amíg a kijelző elengedésével ki nem választjuk a kívánt ékezetes betűt. Szintén könnyen megszokható ez a használat.

Backspace

Korábban ez úgy működött, hogy a szokásos backspace-gomb mellett egy balra-suhintással tudtunk visszatörölni egy betűt, a balra-suhintás után a kijelzőn hagyva az ujjunkat pedig felgyorsult a törlés. Vagy valami ilyesmi. Most ez már nem így működik, a funkció letisztult: egy balra-suhintással egy-egy egész szót törlünk, míg egyetlen betű visszatörlésére ott a szokott backspace-gomb. Rendkívül praktikus!

Utóbbi nyomvatartásával azonban nem gyorsul a törlés, át kell állítanunk az agyunkat a suhintásos szóvisszatörléses módszerre. És természetesen a jobbra-suhintás továbbra is egy szóközt eredményez, aminek a Compact-módnál van jelentősége

Nyelvválasztás

Miután az appban felvittük a magyar vagy akár más egyéb nyelvet is, könnyen váltogathatunk köztük; a Szóköz jobbra- vagy balra-suhintásával. Praktikus, gyors, könnyen elérhető.

Capslock

A Capslock a Shift nyomvatartásával kapcsolható be/ki.

Három méret, a Compact-mód és a szóköz

Az appon belül három méretet választhatunk, ám minden méretnél egy kétujjas le/felsuhintással átkapcsolhatunk a kompakt módba, amelynél eltűnik a legalsó gombsor, tehát a szóköz, a Shift, az üzemmód- és billentyűzetváltó, valamint a backspace és a szóköz. Ezzel nagyobbá válnak a gombok, ami könnyíti a gépelést, és ekkor a szóközt egy jobbra-suhintással tudjuk előhívni, viszont mivel jelenleg a backspace-gomb hiányában kompakt módban nem tudunk egyetlen betűt visszatörölni, ennek a módnak a használata talán kerülendő. Jeleztem a jelenséget a fejlesztőnek.

Egyebek
  • A fekvő billentyűzet 5s-től lefelé immár nagy méretben sem foglalja el a teljes kijelzőt. Nem marad ugyan túl sok hely a szövegnek (hangsúlyozom: csak nagy méretűre állított billentyűzet esetén; normál módban a megszokott “félpályás” méretezést kapjuk), de így is használható és élvezhető marad a billentyűzet, így tömpeujjúaknak vagy rosszul látóknak sem kell remélhetőleg szenvedniük.
  • Az emailt kérő mezők esetében dedikált pontot és @-gombot kapunk.
  • Teljes hozzáférés: ígéretet kaptunk Dimitris Verdelis-től, a Fleksy fejlesztőjétől, hogy az ún. teljes hozzáférés nem használható kémkedésre. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a teljes hozzáférés engedélyezése azért szükséges a kényelmi funkciók használhatához, mert az iOS így írja elő, ez tehát programozástechnikai szükségszerűség, nem pedig a fejlesztő önkényes döntése.
  • Nem a Fleksy hibája, hanem egy iOS 8-hiba, és így minden külsős billentyűzetet érint, hogy amikor az App Store-ban egy appot szeretnénk véleményezni, ez csak az iOS beépített billentyűzetével fog sikerülni, mert a külsős billentyűzetek – esetünkben a Fleksy is – “elrontják” a felületet.

Összességében…? BANZAI!

Most már könnyű szívvel ajánljuk az app megvásárlását, mert immár jól használható, és ha esetleg akad is még benne javítanivaló, ez már nem jelent idegesítő használatot. A Fleksy gyorsan fejlődött, köszönhetően az elérhető és lelkes fejlesztőnek, így mára egy igazán jó eszközzé vált, ami rövid hozzászokás után könnyen elfoglalhatja a helyét a napi gépelési rutinodban.

Jótanács: Auto-correction-t kikapcsolni… 😉

Fleksy- GIF, Web & Yelp Search

Fleksy- GIF, Web & Yelp Search

Fejlesztő: Fleksy, Inc.

Ár: Ingyenes
Méret: 147.07 MB

Az alkalmazás iPhone és iPad készülékeken is egyaránt használható.

 

Címkék:



One Response to iOS 8-billentyűzet reloaded – Fleksy; itt az új verzió!

  1. immortalis blog says:

    A Blackberry 10-es OS-ben már évek óta ilyen a gépelés/szócsere/javítás. És még csak külön alkalmazás sem kell hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    2 490 Ft

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    199 Ft

    WORMS WORMS
    Team17 Software Ltd
    699 Ft

    Stardew Valley Stardew Valley
    Chucklefish Limited
    1 790 Ft

    Dragon Castle: The Board Game Dragon Castle: The Board Game
    Horrible Guild
    199 Ft

    Doodle God™ Doodle God™
    JoyBits Ltd.
    99 Ft

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    2 490 Ft

    Doodle Jump Doodle Jump
    Lima Sky
    99 Ft

  • AppleHírek

  • TechNap