iPhone iphone 6

Dátum: 2014-10-13 | írta: @dmin

0

20 milliós iPhone 6- és 6 Plus-előrendelés Kínában

Ahogy a mai napon megtudtuk, hazánkba is hamarosan megérkezik az iPhone 6 és 6 Plus.

Azonban aki az első körben nem jut hozzá álmai telefonjához, annak valószínűleg elég sokat kell várnia a következő adag megérkezésére.

Ezt azért gondoljuk, mert a kínai QQ nevű portál szerint, az ázsiai országban csupán az előrendelési lehetőség során nagyjából 20 millió darabra adtak előzetes vásárlási igényt, ami valljuk be, nem egy apró szám. Főleg annak fényében, hogy az Apple dokumentációiban egy 80 milliós értékesítési terv szerepelt ebben az évben, kérdés, hogy az Apple-gyártósorok bírják-e majd a terhelést.

Ráadásul még karácsony sincs, ami ezeknek az eszközöknek az egyik kiemelt értékesítési időszaka.

A kínai forrás arról is beszámol, hogy a mennyiség fele egy kereskedelmi weboldalról, a Jingdong Mall-ról származik, ahol 4.66 millió iPhone 6 és 4.82 iPhone 6 Plus előrendelése történt meg, míg az előrendelések másik fele, további 10 millió készülék a szolgáltatói hálózatból érkezhet.

A magyar piac számára talán az nyújthat némi vigaszt, hogy az iPhone 6 és 6 Plus az eddigieknél szélesebb körben debütál hivatalosan, vagyis nem csak a szolgáltatók előjoga lesz az értékesítés. Úgy tudjuk, hogy a hazai APR-hálózatoknál és a hivatalos Apple-értékesítőknél is hozzájuthatunk majd a készülékekhez.

Forrás: CultofMac 

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Farming Simulator 20 Farming Simulator 20
    GIANTS Software GmbH
    HUF2,290.00

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    HUF2,490.00

    Doodle Jump Doodle Jump
    Lima Sky
    HUF99.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Grand Theft Auto: Vice City Grand Theft Auto: Vice City
    Rockstar Games
    HUF1,790.00

    Bridge Constructor Bridge Constructor
    Headup GmbH
    HUF699.00

  • AppleHírek

  • TechNap