iPhone iphone 6

Dátum: 2014-10-17 | írta: @dmin

0

Az iPhone 6 és 6 Plus megérkezett Kínába

Mint a képekből is kiderül, nem hétköznapi várakozás előzte meg az iPhone 6 és 6 Plus hivatalos kereskedelmi forgalmazását.

Az előrendelési számokból gyanítható volt, hogy az USA után a második legnagyobb piac a kínai lesz, és ezzel együtt a tavalyi keleti nyitás szükségszerűsége is bebizonyosodott.

Az elmúlt évben ezen az igen érdekes piacon az Apple 10 százalékos szeletet tudott megszerezni, ami igen jelentős teljesítmény az olcsó árkategóriában mozgó okostelefonokat gyártó kínai cégek tömkelegét felvonultató terepen. Sok elemző úgy véli, hogy a mostani siker titka nem csupán a nagyméretű kijelző, hanem ide sorolhatjuk az operációs rendszert, az iOS-t is, valamint azt is, hogy a phabletvásárlók többsége kényszerűségből vásárolt androidos 5 inch feletti készülékeket, hiszen ez a méretű gyümölcs eddig hiányzott az almafáról. 😀

A legérdekesebb egyébként, hogy az Apple belépésével a phabletpiacra a Samsung szívhatja a fogát, hiszen őket tartják a tepsitelefonok atyjának, és most az iPhone 6 és 6 Plus színrelépésével komoly piaci pozíciókat vesztettek.

Most már tudjuk, hogy hazánkba mikor érkezik meg az iPhone 6 és 6 Plus, azt is tudjuk, hogy kik fogják árulni, azonban azt gyanítom, hogy ilyen felfokozott érdeklődés mellett hosszadalmas várakozásra számíthatunk, amennyiben a bemutató napján nem jutunk telefonhoz hivatalos forrásból.

Forrás: CultofMac

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Farming Simulator 20 Farming Simulator 20
    GIANTS Software GmbH
    HUF2,290.00

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    HUF2,490.00

    Doodle Jump Doodle Jump
    Lima Sky
    HUF99.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Grand Theft Auto: Vice City Grand Theft Auto: Vice City
    Rockstar Games
    HUF1,790.00

    Bridge Constructor Bridge Constructor
    Headup GmbH
    HUF699.00

  • AppleHírek

  • TechNap