Hírek iphone 6

Dátum: 2015-01-21 | írta: @dmin

0

Az iPhone 6 történelmet csinált Dél-Koreában

Az Apple az iPhone 6 segítségével történelmi csúcsot ért el a távol-keleti országban.

A Counterpoint beszámolója szerint az Apple öles léptekkel közelítette meg az eddig egyeduralkodó hazai érdekeltségű Samsungot, hiszen 15 százalékról 33 százalékra növelte részesedését az ottani okos-telefon piacon.

Persze ennek a vetélytársak nem feltétlenül örülnek, hiszen a Samsung az eddigi 60 százalék helyett meg kell elégedjen 46 százalékkal, az LG pedig a harmadik hellyel, hiszen a piaci részesedése 14 százalékra esett vissza.

Apple-iPhone-6-Korea-Nov-2014.0

Az Apple egyébként az első külföldi cég ezen a piacon, aki át tudta törni a bűvös 20 százalékos álomhatárt, ami remek eredmény a patriótának mondható technológia-centrikus térségben.

Természetesen a siker a két Apple zászlóshajónak az iPhone 6 és 6 Plus készülékeknek köszönhető, hiszen Dél-Koreába is elért az a felfokozott érdeklődés, ami a világ más országaiban is fogadta az új modelleket.

Forrás9to5Mac

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Hitman Sniper Hitman Sniper
    SQUARE ENIX
    HUF99.00

    Doodle Jump Doodle Jump
    Lima Sky
    HUF99.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Farming Simulator 20 Farming Simulator 20
    GIANTS Software GmbH
    HUF2,290.00

    Exploding Kittens® Exploding Kittens®
    Exploding Kittens
    HUF699.00

    Incredibox Incredibox
    So Far So Good
    HUF1,490.00

  • AppleHírek

  • TechNap