Hírek apple

Dátum: 2015-09-27 | írta: @dmin

0

Apple-ellenes vizsgálat: a vád homoszexuális propaganda

Az Apple egymillió rubeles, vagyis mintegy 15 ezer dolláros büntetéssel fenyegető rendőrségi procedúrával áll szemben Oroszországban.

A rendőrségi vizsgálat tárgya a homoszexualitás népszerűsítése a kiskorúak számára, amelyet az ortodox aktivista és ügyvéd Yaroslav Mihajlov indított egy vitatott 2013-as törvény alapján.

Az iOS billentyűzetbe beépített azonos nemű párokat ábrázoló emojik csapták ki az úriembernél a biztosítékot.

Természetesen az Apple csupán az Unicode Consortium által létrehozott emotikonok közül válogatott, azonban ismerve a cupertinói cég egyenjogúságról alkotott véleményét, hosszú csatára van kilátásunk.

Egyébként Yaroslav Mihajlovnak javasoljuk az Apple teljes beperlését, hiszen az almás eszközök forgalmazása már magában kimeríti a fent említett bűncselekmény fogalmát, hiszen a cég vezetője nem más, mint a világ legbefolyásosabb üzletemberének választott Tim Cook, aki maga is homoszexuális.

A magam részéről mindig úgy gondoltam, hogy az emberek mérőfoka sosem lehet a nemi, politikai, faji hovatartozás, hanem tetteik alapján kell megítélni őket.

Forrás: 9to5Mac

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Hitman Sniper Hitman Sniper
    SQUARE ENIX
    HUF99.00

    Assassin\'s Creed Identity Assassin\'s Creed Identity
    Ubisoft
    HUF699.00

    Earn to Die 2 Earn to Die 2
    Not Doppler
    HUF99.00

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    HUF2,490.00

    Farming Simulator 20 Farming Simulator 20
    GIANTS Software GmbH
    HUF2,290.00

    BADLAND BADLAND
    Frogmind
    HUF199.00

  • AppleHírek

  • TechNap