Bulvár iphone se

Dátum: 2017-07-19 | írta: Zehy

0

Új iPhone SE érkezik augusztusban?

Érdekes állítás érkezett ma reggel az iGenerationtől. Szerintük az Apple azt tervezi, hogy egy új iPhone SE debütál idén augusztusban egy eseményen.

Ezután valamikor októberben következik az iPhone 8 bevezetése, ami egy kis késést prognosztizál.

Az iPhone SE eddig nem nem nagyon volt képben, elsősorban (szinte kizárólag csak) az iPhone 8-ról szóltak a hírek.

Az iGeneration szerint az új SE modell még olcsóbb lesz – 399 eurótól indulhat az alapmodell. A jelenlegi iPhone SE ára egyébként hivatalosan 479 euró (32 GB-os modell), de bőven ráfér már egy frissítés az eszközre.

Sajnos azonban nehéz túlságosan megbízni ezekben a “hírekben”. Ez az első alkalom, hogy hallottunk egy új iPhone SE modellről, és még az iGeneration is azt mondja, hogy ez egy “új forrástól érkezett”, ami azt jelenti, hogy nem kell túl nagy hitelt adni az információknak.

Ráadásul a plelykák egyre többször hivatkoznak három új modell érkezésére a 2017-es évben, így a 4,7, az 5,5 és az 5,8 hüvelykes eszközök mellé kétséges, hogy beférjen egy új iPhone SE.

Ha ez nem lenne elég, az iOS 11 egyes elemei is azt mutatják, hogy az Apple leszámolni készül a 4 hüvelykes mérettel, kérdés, hogy a felhasználók majd mit szólnak ehhez…

Lehetséges, hogy az Apple egyes piacokra megtartja a címben szereplő telefont és még árat is csökkent, de a teljes körő hardveres megújulás elég hihetetlennek tűnik jelenleg.

Forrás: 9to5mac

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Lapse: A Forgotten Future Lapse: A Forgotten Future
    Stefano Cornago
    HUF99.00

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    HUF2,490.00

    BADLAND BADLAND
    Frogmind
    HUF199.00

    Pocket Build Pocket Build
    MoonBear LTD
    HUF349.00

    Earn to Die 2 Earn to Die 2
    Not Doppler
    HUF99.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Stardew Valley Stardew Valley
    Chucklefish Limited
    HUF1,790.00

  • AppleHírek

  • TechNap