Hírek

Dátum: 2017-07-27 | írta: Tocso

0

El se hiszed mi történik a Flash-sel – Jobs egyik jövendölése valóra válik

Steve Jobs nem csak korának, hanem a történelem nagy zsenijei közé is tartozik, ehhez kétség sem férhet.

Talán az első pár iPhone szériát használók tudják azt, hogy milyen is a Flash nélküli élet. Mikor sok oldal tartalma azért nem töltődött be, mert a Safari nem támogatta a Flash-t.

Steve Jobs már az első iPhone megjelenésekor megmondta, hogy a Flash hülyeség, így az iOS sosem fogja támogatni azt. Emiatt sok felhasználó bosszankodott, de még több kiröhögte Steve-et, mert ezen véleményen volt. Anno 2010 környékén ugyanis a világ nagy része nem tudta elképzelni az internetet Flash nélkül. Emiatt sokan nevették ki az iPhone-okat, mivel korlátozottságuk mellett, még ezt sem kezelték.

Jobs szerint ugyanis a Flash egy múló szeszély, mely rengeteg erőforrást emészt fel, miközben már léteztek alternatívák. A jövő a HTML 5-é, ami azonos lehetőséget kínált, mint a Flash, csak a készülék terhelése nélkül. Ezt anno senki sem hitte el, egészen 2017 közepéig kellett várni, hogy valóra váljon.

Igen, ugyanis az Adobe a Flash fejlesztője bejelentette, hogy 2020-ig támogatja a programot, utána leállnak a fejlesztésekkel. Ez már csak azért is nagy szó, mivel 10 éve még elképzelhetetlen volt a világ enélkül, mára azonban változtak a trendek. Az utóbbi időben már csak főleg biztonsági javítások érkeztek az architektúrához, így várható volt a lépés. A HTML 5 és WebGL  végleg kiszorította az elavult fejlesztést, a fejlesztők is rájöttek, hogy egyszerűbb az említett kódolásban megírni az odalakat.

Jobsnak tehát ismét igaza volt, kár hogy nem élte meg egyik legnagyobb látomását. Mindig is kiállt a véleménye mellett, ezért se támogatta igazán a Safari a Flash-t sőt, az előző macOS-ben le is tiltotta.

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Lapse: A Forgotten Future Lapse: A Forgotten Future
    Stefano Cornago
    HUF99.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Assassin\'s Creed Identity Assassin\'s Creed Identity
    Ubisoft
    HUF349.00

    Incredibox Incredibox
    So Far So Good
    HUF349.00

    Earn to Die 2 Earn to Die 2
    Not Doppler
    HUF99.00

    Geometry Dash Geometry Dash
    RobTop Games AB
    HUF699.00

  • AppleHírek

  • TechNap