Hírek apple

Dátum: 2017-08-01 | írta: Tocso

0

Nagyot bukhat az Apple saját országának bíróságán

Régebb óta húzódik egy ügy az Apple és az az Akamai Technologies között, ami most érkezett el egy sorsdöntő ponthoz.

Az iOS 4-ben debütált a cupertinóiak ingyenes videó hívásos szolgáltatása a FaceTime. Egy kicsit döcögősen indult, de aztán az idő múlásával sokat fejlődött, végül pedig egy elég népszerű szolgáltatássá vált.

A probléma az egészben, hogy az almások szabadalmi és tanúsítványi jogokat sértettek, amit csak az iOS 7-ben módosítottak úgy, hogy az ne legyenek jogsértőek. Természetesen elég nagy pert kapott ezért nyakába a cég, és ahol már egyértelmű volt a jogsértés, ott már csak a védekezés maradt.

A Reuters szerint pénteken kihirdettek egy fontos ítéletet, ami nagyon nem jó hír az Apple-nek. Aszerint ugyanis elutasítja a bíróság azt a fellebbezési indítványt, miszerint nem okoztak anyagi kárt, mivel ingyenes szolgáltatásról van szó. Nos, ez még véleményem szerint is igen röhejes és semmitmondó védekezés, hisz egyrészt nem igaz, másrészt pedig nem elegáns.

A bíró is hasonló véleményen volt, szerinte a FaceTime bár ingyenes, az az iPhone részét képezi és anno egy sokat hirdetett funkciója volt, így nyeresége származott belőle az Apple-nek.

Nagyon nem áll jó az Apple szénája e téren, hisz hiába kapcsolta le az iPhone 4 és 4s-eken az iOS 6 vagy az alatti szoftveren lévők FaceTime szolgáltatását, az csak enyhítő körülmény. Most jönnek a számolgatások, hogy vajon mennyi kárt okozott az Apple az Akamai Technologiesnek.

Ebből már nem fog jól kijönni Tim Cook és csapata, ha szerencséje van, peren kívül meg tudnak egyezni. Ez azonban nem valószínű, hisz a felperes mellett szól minden, így kezdheti előkészíteni a pénztárcáját az Apple.

Forrás:  9to5mac

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • AppleHírek

  • TechNap