Hírek

Dátum: 2017-08-30 | írta: Zehy

0

Állítólag tényleg szeptember 12-én mutatják be az iPhone 8-at

Mint azt nemrég megírtuk mi is, egyes források tudni vélik az iOS 11 és az iPhone 8 bemutásának a napját.

Ezt erősítette meg a saját forrásaira hivatkozva a Wall Street Journal is, ráadásul szerintük az Apple Parkban lesz a keynote, azon belül is a Steve Jobs Theaterben, amin még az utolsó simításokat végzik jelen pillanatban is – így azért ezt illik erősen fenntartásokkal kezelni.

Augusztusban is van 4K-s Apple park videó!

Naná, miért pont ez a hónap maradt volna ki! Matthew Roberts készítette az alábbi 4K-s drónfelvételt, mely az Apple Parkot, azon belül is a Steve Jobs Theatert mutatja be közelebbről. A látható építési folyamatok lelassultak, rengeteg olyan dolog építése-szépítése zajlik most, ami nem annyira látványos, de legalább olyan fontos, mint az eddigiek.

Ha hinni lehet egyébként ezeknek a forrásoknak, akkor nagyon rövid időn belül be kell futnia az Apple hivatalos meghívójának, így hamarosan kiderül, hogy mennyire voltak megbízhatóak ezek a híresztelések.

A telefonról időközben rengeteg vélt és valós(?) dolog szivárgott ki, a formától és a rézarany színtől kezdve az 512GB-os tárhelyen át a forradalmi FaceID-ig már mindenről van valami információnk.

Aztán, hogy ebből mi lesz, nos, azt majd hamarosan meglátjuk. 🙂

Forrás: iDownloadBlog

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Lapse: A Forgotten Future Lapse: A Forgotten Future
    Stefano Cornago
    HUF99.00

    Grand Theft Auto: San Andreas Grand Theft Auto: San Andreas
    Rockstar Games
    HUF2,490.00

    Stardew Valley Stardew Valley
    Chucklefish Limited
    HUF1,790.00

    Earn to Die 2 Earn to Die 2
    Not Doppler
    HUF99.00

    BADLAND BADLAND
    Frogmind
    HUF199.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    MudRunner Mobile MudRunner Mobile
    FOCUS HOME INTERACTIVE
    HUF2,290.00

  • AppleHírek

  • TechNap