Hírek steve jobs

Dátum: 2017-10-29 | írta: Tocso

0

Több, mint 13 millió forintot ért egy Steve Jobs aláírás

Mindig rácsodálkozom, hogy hogy érhet ennyit egy szignó, de a Steve Jobs kultusszal szembeszállni nehéz feladat.

Egy szerencsés ember, név szerint Diane Williams még 1988-ban szerezte az aláírást Jobstól, mellyel most igen csak jól járt. A kaliforniai árverésen 1000 dolláról indult a licit. Összesen 18 licitáló 34 ajánlatot tett, mire elérték a végleges 50 587 dolláros leütési árat.

Williams még a Lotus Development Corp.-nál dolgozott mikor megszerezte Jobs aláírását. A dolog már akkor is nagy szó volt, mivel a többi tech-guruhoz hasonlóan Jobs sem szerette az aláírást. Mikor Williams megkérte, hogy írja alá az újságot, mely címlapján Steve Jobs szerepelt, először nemet mondott. Aztán megkérte, hogy akkor írjon rá valami szívből jövőt. Ekkor Jobs azt írta oda, hogy

Imádok alkotni !

majd aláírta az újságot.

Az aláírás tehát azért ért ennyit, mert alapból kevés aláírást adott Jobs, olyanból pedig még kevesebb lehet, mellyel saját címlapját írja alá. És azt ugye tudjuk, minél ritkább valami, annál értékesebb.

Steve Jobs 2011-es halála egyre távolabbinak tűnik, de gondolkodásmódja azóta is tovább él. Akár a cég termékeikben, de a legszembetűnőbb módon az Apple Park Steve Jobs nevű előadástermével emlékeznek meg róla.

forrás: macrumors

Címkék:



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • MiK Facebook Közösség

  • Tippek és trükkök

  • App Store Top Paid Games

    
    Minecraft Minecraft
    Mojang
    HUF2,490.00

    Lapse: A Forgotten Future Lapse: A Forgotten Future
    Stefano Cornago
    HUF99.00

    Pou Pou
    Paul Salameh
    HUF699.00

    Plague Inc. Plague Inc.
    Ndemic Creations
    HUF199.00

    Assassin\'s Creed Identity Assassin\'s Creed Identity
    Ubisoft
    HUF349.00

    Incredibox Incredibox
    So Far So Good
    HUF349.00

    Earn to Die 2 Earn to Die 2
    Not Doppler
    HUF99.00

    Geometry Dash Geometry Dash
    RobTop Games AB
    HUF699.00

  • AppleHírek

  • TechNap